Lassan járj + Átkozott követő
-
Bessenyei Péter - 10 Jun, 2026
László visszatérő játékosként az ellenfelet lefojtó stílusú paklikat kedveli. Abban kért segítséget, hogy egy ilyen stílusú (korlátozó szabálylap) paklit építene, mellyel elsősorban a barátaival szemben illetve kezdő versenyeken eredményeket tudna elérni.
Igazából én abban szeretnék segítséget kérni, hogy a későbbiekben kontrollos jellegű paklikkal szeretnék játszani, esetleg versenyekre is menni. Nekem a fejemben kontrollként a lapeldobatós, laplopkodós, szépen lassan “megfojtós” bekorlátozó pakli van a fejemben.
Hosszasan beszélgettünk és két irány, a Zarknod börtönére épülő, topdekkre élő, swingekkel operáló pakli és a valamilyen módon (Járj, Jobb későn) manalefojtó/drágító pakli mutatkozott opcióként. Én személy szerint nagyon szeretem a börtönt, de a mostani környezetben nagyon lassú illetve sok erős keresés van a játékban (Gileak nagyúr, Goblin logisztikus, Xenomorf felderítő, stb), melyek könnyedén körbe tudják játszani, így végül a manalefojtó/drágító irányt választottam. Azért is jó választás ez, mert egy tempósabb, korlátozó szabálylapra épülő paklival kezdőként/újrakezdőként is könnyebb játszani, a kevesebb opció miatt kisebb a hibázás esélye illetve az ellenfelek sem biztos, hogy optimális döntéseket tudnak hozni, könnyebben zavarba hozhatóak.
Annál is inkább érdekes ez az ötlet, mert a tavalyi Nemzetin a Jobb későn - Átkozott páros igencsak dominálta a metát, elő is kellett venni a Semleges csatamezőket, hogy kezelni tudják a játékosok. Nézzük meg, hogy mennyiben változott a helyzet 2 nagykieggel később, hogy érdemes most összerakni a paklit Járjjal, a Jobb későn nerfje után. Mint az a módosított szövegű lapok listában látszódik: a Jobb későn mellé már nem használható követő. Ez sajnálatos, mert csak a JKMS - Átkozott volt igazán problémás, más követőkkel (pl Leah követője, Sárkány úrnő), nem alakult ki ennyire erős pakli.
Az Álomháborúban megjelent Morf talizmán pedig érzékenyen érinti a mezőt és az Átkozott követőt, hiszen nemcsak ingyenes, reagálhatatlan, azonnal visszahúzatja magát, de olcsóbbít és zsz-nek is bedobható, így pl a teknősök és a xenók is képesek akár az első körben kikapcsolni a narancs lapjainkat még követőjük nélkül is (Mélytengeri teknős, Adaptált xenomorf). Így hiába követő heavy a meta, az Átkozott mint ellenlap, alig tud érvényesülni. A Tiltott Városokban azonban megjelent egy side lap, mely remélem, újra életképessé teszi a koncepciót:

Szennyezett mana: A legnagyobb problémája a paklinak a rengeteg ősmágiás side lap (A föld nyelte el, Alvó termik, Dimenzióvortex, Morf talizmán, stb). Kör végén cantrip, manát termel és kikapcsolja az ősmágiát is, emelett reakciók és leszedések ellen is van egy minimális védelme. 2 manáért a Morf talizmán és az Időlassító sem jó üzlet már. Tegyünk vele egy próbát, hátha újra esélyes lesz ez a pakli is.
Az akkori meta (tavalyi Nemzeti) top verziója így nézett ki:
1 Átkozott követő (új)
1 Jobb későn, mint soha!
3 Kisebb kívánság (2020)
3 Az ősmágus (2023)
3 Ewgbert forrása (2023)
3 Bölcs látomás (2023)
3 Sziréndal
1 Mesterkulcs
3 Eltörlés (2024)
3 Ewgbert hatalma
2 Ősi tekercsek (2025)
3 Rughar aurája
3 Zsebdimenzió
3 Mangorn manafaló (2025)
3 Kronotapír (2025)
3 Ewgbert kísérlete
3 Ereklyefaló
3 Mimich, a háromszemű
3 Az idő kereke (2025)
2 A felhők asszonya (2025)
Kiegészítő pakli
3 Anbam
3 Zoárd itala (2022)
3 A kristálytorony őrzője
3 Gyémántgólem (2023)
3 Kincseskamra (2023)
3 Nehéz harci fregatt
3 Lávagólem (2024)
3 Vlagyimir zoknija
3 Kívánságsárkány
3 Peregrinus drakolder
Lapok, amelyeket kihagyunk
A pakli jelentősen gyengült, hiszen elvesztett jó pár erős lapot tiltások, rotáció miatt vagy egyszerűen csak azért, mert Jobb későn mellett még használhatóak voltak, de a Járj drágítaná őket, így nem éri már meg:
Kisebb kívánság (2020) : kirotáltMangorn manafaló : tiltásAz idő kereke (2025) ésRughar aurája : drágítaná a Járj
Nem kell aggódnunk, több erős, Járj kompatibilis lap is megjelent, így bőven van lehetőségünk a kiesők pótlására.
A pakli
Narancs lapjaink

Lassan járj + Átkozott követő: Alapvetően drágított környezetben szeretnénk játszani, hogy ellenfelünket kizökkentsük a tempójából, míg minket nem zavar: a nagy impaktú lapjainkkal behozhatatlan előnybe kerülünk. A jelenlegi metában túlsúlyban vannak a követők, közülük sok képes többször is olcsóbbítani (főnixek, xenók, teknősök) vagy eleve korlát nélkül olcsóbbítani (Kragoru), így nem annyira zavarná őket a drágításunk: ezért került az Átkozott követő a szabálylapunk mellé, 1 lap árán kapcsoljuk ki az ellenfél követőjét.
Tempó lapok
- 3
Ereklyefaló : A pakli motorja továbbra is az Ereklyefaló - Ősi tekercsek páros, mely utóbbi hihetetlen erőforráselőnyt tud biztosítani nekünk. Még úgy is megéri, hogy az Ereklyefalót drágítja a Járj, bőven visszahozza az árát. - 2
Ősi tekercsek : Nem szeretnénk 3 lapos kezdőkézre akár 2-t behúzni (igazából 1-et sem), így nem játszunk 3-mal. Főleg, mivel költségében fixen van csont, az pedig nem lesz még a játék elején. - 3
Kronotapír : A legerősebb lopás az, amikor ellenfelünk körét vesszük el, ekkor a plusz előkészítő és húzási fázisunkkal mana- és lapelőnybe is kerülünk. Teszi mindezt úgy, hogy saját magát lelőve még Halálsikolyára is ad egy lapot. Talán ő volt a legfontosabb oka annak tavaly, hogy a pakli versenyképessé vált. - 1
Mesterkulcs : A 2 Ősi tekercsek mellett, hogy ne váljon feleslegessé 3. Ereklyefalónk, beteszünk 1-et a pakliba. Őt sem drágítja a Járj, ráadásul el tudjuk neki költeni a tekercsek által adott csontot is. Ha játszunk vele, fontos, hogy ismerjük a paklinkat és a helyzetre a legjobb megoldást nevezzük meg kijátszásakor. - 3
Az ősmágus : Ewgbert kirotált, de ő még itt van. Ha van rá manánk, akkor a játék későbbi szakaszában bátran játsszuk ki, [S] képessége permanens erőforrás és van egy [J]-s reakciója is. A 2. körben pedig nyugodtan áramoljuk el, hogy valami durvább fenyegetés érkezhessen 4 manából. - 3
Bölcs látomás : Egyszerű kétfunkcós lap, ami megadja, ami éppen kell: mana vagy lap - 3
Mimich, a háromszemű : A 2. körben áramolni fogjuk 3 VP-re, de az elhúzódó játékot a gyűjtőből visszarakással akár egymaga lehozhatja. - 3
A felhők asszonya (2025) : Ő nem nekünk ad tempót, hanem ellenfelünkét veszi el. Reakciódrágítva ellopni a manát jó üzlet.
Ewgberték
Ha Járj, akkor Ewgbert (vagy
- 3
Ewgbert forrása : Ha ez eldurran, akkor bármelyik opciót is válasszuk, hihetetlen előnybe tudunk kerülni. - 3
Ewgbert hatalma : Ha teljes áron tudjuk kijátszani, képes dobatni 2-t és leszedni még 2 lapot, de nem kell aggódni, ha esetleg 8 ÉP áldozás árán, manaköltség nélkül dobatunk 1-et és szedünk le 2 lapot. - 3
Ewgbert kísérlete : Visszaadja a költségét (és még egy kicsit), a lapot azonnal visszahúzzuk és lelő még valamit. Figyeljünk arra, hogy ellenfelünknek max Haldokló quwargot adjunk. - 3
Ewgbert manakifordítása : Egy kicsit változott nála a koncepció, de őt is szeretettel látjuk: cantrip, nem módosítható a költsége, így nálunk is 1 VP-ért érkezik és olcsóbbítja társait. Jegyezzük meg, hogy a Járj alap idézési költséget nézi, így ha kint van ez a lap, akkor a következő történik:- Bejelentjük a 4 manás lapunk kijátszását
- Levizsgáljuk az alap IK-t: 4, így nem drágítja a Járj
- Kiszámítjuk a módosított IK-t, a manakifordítás miatt 3
- Kifizetjük az idézési költséget
- 2
Csillagos égbolt : Nem Ewgbert nevű, de tiszteletbeli Ewgbert lapként tekinthetünk rá: leszed, húzat és következő legalább 4-es lapunkat ingyen kijátszhatjuk vele, szinte ugyanazt a tempót tudja, mint a kísérlet. Belőle csak 2-vel játszunk, mert sok 3-as költségű lapunk van, míg ő a legalább 4-es költségűeket engedi ingyen kijátszani.
Reakciók, leszedések
A Járjak, főleg így 3 lappal kezdve, nem a reakciókról híresek, nem akarunk minden lapot megakadályozni, adott esetben beengedhetjük őket és leszedésekkel operálhatunk. Előny, hogy a kijátszási képességekről a játék a [J] és [S] képességek felé tolódott, így van még lehetőségünk kezelni a fenyegetéseket mielőtt valami igazán gusztustalant tesznek. További előny, hogy lapjaink költsége magas, így az oltalmas lapokat is tudjuk kezelni. Nem érjük el egy hagyományos kontroll 20-25 counterét, de 4 szettet tudunk játszani. Illetve ahogy láttuk az előző szakaszban: több tempó lapnak side képessége a leszedés is, így nem kell megijedni, az itt árválkodó Eltörlés nincs egyedül.
- 3
Sziréndal : Hiába rengeteg az a 3 nekron, ingyenes (manaköltség nélküli) beleszólás nem sok van. A hátrányát is ki tudjuk küszöbölni, ha a következő körben Kronotapírozunk 😀 - 3
Zsebdimenzió : Járj kompatibilis költségű, még a SZK-eket is fel tudjuk hozzá használni illetve késleltetve ad még egy lapot nekünk. Külön öröm, hogy a gyűjtőből működő lapokat is kezeli a visszakeveréssel. - 3
Ozohrat segítsége (2026) : Ennek is érkezett egy felújítása, nem egetrengető, a blokkolására nincs szükségünk, de visszahúzatja magát, így lapba nem is kerül, mindössze nettó 1 manáért megakadályoz valamit, amire ellenfelünk a drágítás miatt valószínűleg többet költött. - 3
Abarrun közbeszól (2026) : Járj kompatibilis költségű, sajnos valószínűleg nem fogjuk tudni helyettesíteni a költségét, de a Szellemszolgát zszként tudjuk használni vagy látni fogjuk még később egy alternatív felhasználását is. - 3
Eltörlés : A játék legprémiumabb leszedése, Semmibe lövi minden példányát a lapnak, 1 manáért és némi ÉP áldozással, ráadásul a Járj sem drágítja illetve viszi az oltalmat is.
Lapok, amelyeket érdemes kipróbálni
Északi cirkáló : Furcsának tűnhet, hiszen nincs annyi lényünk, de nem is akarjuk megépíteni: áramlásból Semmibe lőni 2 lapot, sebezni ellenfelünkön még 4-et és Semmizni 2-t nem rossz üzlet, főleg úgy, hogy nem drágítja a szabálylapunk és csak forrás illetve hatáscounterek viszik. Ha az Abarrun megadja a Szellemszolgát, nem is ördögtől való ötlet a kijátszása sem egy elhúzódó játékban.Kultikus motiváció : Felemás érzéseim vannak vele kapcsolatban: a lapot csak kör végén adja, szóval nettó 2 manáért kijátszhatunk egy max 4-es költségű lapot. Mivel helyettesítés, így ingyen tudja kijátszani akár az Északi cirkálót, akár az Ősi tekercseket/Mesterkulcsot, ha nem lenne Ereklyefalónk. Simán lehet, hogy megér egy próbát, de a 3 lapos kezdés miatt nem biztos, hogy egyszerre lesz a kezünkben ez a lap és amit kijátszanánk vele. A Csillagos égbolt viszont nemcsak ingyen adja a lapot, hanem valamit le is szed és azonnal húzat.
Side lapok
Mik lehetnek a mumus koncepciók?
- Börtön: 1 lappal kezdünk, nem húzhatunk lapot, szerencse, hogy ritka vendég a versenyasztalokon
- Semleges csatamező: Kikapcsolja a drágításunkat, ha elég aggresszív, gyorsan le tud pörögni minket
- Epikus követők: Lapelőnyben játszanak még így is illetve rengeteg az ősmágiás side lap illetve ki is tudják kapcsolni a narancs lapjainkat
Konkrét side-ot nem írok, de ezek alapján az alábbiakat érdemes megfontolni:
Kincseskamra : Őt nem akarjuk kijátszani, hanem nehezen reagálhatóan, kézből eldobva szeretnénk reagálni az ellenfél erőforrás-gyártására, ezt a hatást nem drágítja a szabálylapunkTermikszaurusz : Hasonlóan az előző laphoz: eldobásra counterel, mintha Blobbakish utódja lenne. Elsősorban gyűjtőből működő lapok ellen lehet hasznos.Most már elég : Ha ellenfelünk lemezőzné a narancs lapjainkat és túlságosan kipörögne, akkor ez jó megoldás, hogy keresztülhúzzuk a terveit.Lávagólem : Tipikus Járj side-lap ősmágia ellen. Ha már van ősmágiás lapja játékban vagy gyűjtőben, ingyen jön és akár 2 ilyen lapot is megold ([K] képesség)Szennyezett mana : lásd fentKaci, az álomtolvaj : Elhúzódó meccsekre, permamens, asztalról működő lapelőny: háló vagy börtön ellen bérelt helye van.Ifjú Dorka ésŐsöreg Dorka : Hiába drágítaná őket a Járj, megfontolandó lapok, mert automatikusan, költség nélkül teszik a dolgukat. A teknősök és xenók dobatásai fájdalmasan érintenének minket, de egy Nekromanta csontmestert is öröm a Semmibe lőni.A szirének hívása : Ha a jelzős lapok előtérbe kerülnek, ez egy jó megoldás rá, egy spotot fenntartanék neki a side-ban. El tudjuk lopni akár a lapot, akár az ellenfelünk manáját, ami drágítás mellett külön öröm. További előnye, hogy akár saját Zsebdimenziónkat is megmenthetjük vele.Kívánságsárkány : 4 VP, nem drágítjuk és képes megoldani 2 lapot is kijátszásra illetve dobatni egyet. Börtön vagy bilincs ellen mindenképp bekerül a pakliba.Pondi, az ősmágus : Ha további olcsóbbításra van szükségünk, pl keltető ellen
A végleges pakli
A paklink végül így állt össze:
1 Lassan járj!
1 Átkozott követő (új)
3 Az ősmágus (2023)
3 Ewgbert forrása (2023)
3 Bölcs látomás (2023)
3 Sziréndal
1 Mesterkulcs
3 Eltörlés (2024)
3 Ewgbert hatalma
2 Ősi tekercsek (2025)
3 Zsebdimenzió
3 Kronotapír (2025)
3 Ewgbert kísérlete
3 Ereklyefaló
3 Mimich, a háromszemű
2 Csillagos égbolt
3 A felhők asszonya (2025)
3 Abarrun közbeszól (2026)
3 Ewgbert manakifordítása
3 Ozohrat segítsége (2026)

Remélem, hogy sikerült meghozni a kedveteket egy ilyen stílusú paklihoz. Jó játékot kívánok hozzá!